Norvég Civil Támogatási Alap projekt:
Alapítványunk a Léthatáron Alapítvánnyal együtt sikeresen pályázott a Norvég Civil Támogatási Alaphoz az azonos ellátási területen dolgozó két szervezet együttműködésének javítására. Az egy éves programunk tavaly ősszel kezdődött, a pályázat és a projekt végrehajtása (események, teamek, esetleírások, ügyfélelégedettségi kérdőívek, stb.) az induláskor nyitott blogon olvasható. Jelen honlapunk elkészültében is ez a projekt nyújtott segítséget.
Nemzeti Civil Alapprogram által támogatott prágai tanulmányút:
A Nemzeti Civil Alapprogram jóvoltából - valamint egy magánadományozó segítsége révén - 2010 tavaszán öt napra vendégül fogadhattunk tíz prágai hajléktalan-ellátó intézményben dolgozó szociális munkást, majd mi is eltölthettünk öt napot a cseh fővárosban. Mindkét út intenzív volt, nagy az eltérés a két ország szociális rendszere, és persze a hajléktalanokkal foglalkozó szervezetei között. Innen le lehet tölteni a meglátogatott prágai intézményekről készült negyven oldalas beszámolónkat, itt pedig a szervezetek honlapjaihoz lehet eljutni.





